2018. május 31.

Semmi

Ugye látod,
semmi nem történt,
a régi maradtál, én is a régi,

kozmikus határtalanságban
hordozórakétáink leváltak,
növelve a hideg távolságot,

ujjbegybe rejtettük vágyunk,
csak árnyas szemeinkben
villantak tétova, őrült álmok,

beolvadtunk a végtelenbe,
lelkünkben mágneses bűvölet
szárnyalt egyre fentebb...

a régi maradtál, én is a régi,
semmi nem történt,
ugye látod?

2018. május 29.

Kívánj

Nézz a teliholdra
kívánj valamit
kívánd azt
mi biztosan boldogít
kívánj 
nyugalmat
éjszakádra békét
nappalokra a tisztaság fényét
ölelő karok menedékét
hogy ne kelljen soha
szárnyszegetten élni
s a holnaptól 
már ne kelljen félni
kívánd
penészes álmaid
hazug mesék felejtését
s hogy ne csalódj 
minden találkozásban
mikor a szerelem roncsain
karjaid kitártad
kívánd
hogy bűntudatos
szavak
ne hagyják el szádat
kívánd
hogy igaz emberként 
élni tudj
ebben a rideg
elveszett 
világban.



2018. május 28.

(I)gazság

Igaz
szót mondj
ne hagyják el szád
galád mondatok
lehet fájni fog
de
nagyobb fájdalom
mint a csalfa szavak
melyek elmét bontanak 
és 
felébredve
eszmélsz rá
hogy minden betű
hitvány nappalok
vörös ködébe burkolt
szóhalmaza volt
annál 
nincs bántóbb fájdalom. 
Igaz szót mondj
mert ha fáj is az igazság
sokkal jobban fáj 

gazság
féligazságok nincsenek
ne veszítsd el megőrzött
kincsedet. 

2018. május 23.

Ne kopogtass

ne 
kopogtass
gyere
jöhetsz bármikor 
mint régen
amikor még a csillagokat 
számlálgattuk fenn az égen
nem volt előttünk viharos felleg
s minden csoda azonnal kellett
lehullt csillagunk már nem ragyog
én sem a régi vagyok
kulcsod illik még a zárba
- szerelmednek volt nagy az ára -
minden más még a régi
porrá égtem
csak a 
szeretetem 
fénylik.

2018. május 19.

Játékszabály

 

Kulcsod fordult a zárban,

nyitottad rozsdás kapum.

Pajkosan hívtál játszani,

messzire dobva vértjeinket, 

futottunk végtelen réteken át,

forrásvizet ittunk egymás kezedből,

táncoltunk hamvaszöld mohán.


Pillanatba sűrített vággyal

égtünk és olvadtunk 

az éj bársonyába,

s gyönyörtől kifulladva,

mezítelen hulltunk a fűre,

bűneink terhe mellett

ébredtünk új derűre -

izzó nyarat várni,

semmitől nem félni,

rozsdabarna őszben

már tavaszt remélni,

"a játszótársam,

mondd, akarsz-e lenni?"


Nem kósza álom volt,

régen megszerettelek,

hangod most is hívogat.

Nefelejcs szirmait

szórtad elém

és nem mondtad el

a játékszabályokat.




2018. május 14.

Tarisznyádba

megnyesett szárnyaid
mikor kitárod újra
utadba semmi ne álljon
szabad légy' 
ne élj kárhozatba hullva
az istened vak
te mégsem vagy összetört
tékozló fiú
tiszta tenyeredre 
tettem a lelkem
"nézd lelkemet, e folytonos remegést, 
nézd lelkemet, hiszen ez a te lelked, 
hisz nyomorult testembe te lehelted!"*
most hát
szárnyalj repülj
utad kísérje
korlátlan derű
akaratod legyen
kivédhetetlen fegyver
amit nem kapsz
azt erővel
továbbra se vedd el
tarisznyádba teszem még
szívem egy darabját
előre nézz
érezz
szeress
a világ egy illúzió
te magad vagy
a csillagok
a föld a hold a víz
minden mit elbírsz
kitárva szárnyaid
röpülj hát felhőkön át
hívogat rejtelmes messzeség
- tudod, fáj ha mégy - 
mégsem mondom: maradj még

*Részlet - Szabó Lőrinc: A tékozló fiú csalódása c. művéből

2018. május 13.

Halálos pillanat

pillanat volt 
a pillanatnyi létben
mint kezemre fröccsent sav 
éget és húsba mar
jöttél és mentél 
nesztelen
lelkemben 
fehéren izzó 
sebben égsz
égsz szüntelen
fájsz kedves
fájsz, mint ahogy
még soha senki sem

2018. május 11.

Déjà vu

déjà vu 
... 
vagy talán álom 
híd a valóság 
és képzelet között
futnak az áramkörök
s eggyé zár a titok
vagyunk nem vagyunk

a hold és a csillagok 
fényében látlak szüntelen
kegyetlen végtelen
vijjog bennem az iszonyat
szorongsz tested börtönében
s a benned élő rab 
morse jeleket ad 
misztikus nász fehér izzás
fuldokló fájdalommal
keresem szemed bogarát

vagyunk nem vagyunk
zárnak az áramkörök
híd vagy a képzelet
és valóság között
csak egy álom
ébredek, s te látod
... 
déjà vu

2018. május 7.

Dalos fülemüle

Befészkeltél lelkem kusza zugába
éjjel daloló, misztikus csalogány, 
sokszínű trillázó éneked szárnyalt, 
halk hangod sejtelmes vízcsobogás. 

Sok-sok költőt, szomorú, vidám zenészt 
megihletett e csodás dallamvilág, 
tökély akkordjaid bűvölték elmém, 
bús szívemben kéklő, fényes szikrák. 

Jött a hajnal, az ébredés, kimérted
otthonod, léted territóriumát, 
felejtve bohém, csalfa ígéreted, 
véred vesztve, bánatot élve át. 

A fájdalomtól félszegen óvtalak; 
mily' kimért és halk lett színes éneked, 
tested börtönében sikolt már a dal, 
szárnyaló éneked nem feledem.

2018. május 3.

A vándor

oldó igével ajkadon
vörös fényben izzó éjben 
a ma tűzpillanatába rejtve
páncélba zárva kóboroltál 
viharokkal küzdve árván

mikor
egy hang 
elvezetett hozzád

elszabadult vizek vad ordítása
a kín és a kéj nehéz jajdulása 
az őskáoszt idézték bennem fájva

és lőn' eljött a reggel
felkelt a nap
mint akkor egyszer

tarisznyádba tettél minden sugarat
kegyvesztett lett a pillanat 
és
közénk zuhant a némaság
mint egy elszáradt faág

2018. május 2.

Csitt

lágyan lépj csendesen 
fogd a kezem... 
így vagy itt velem 
csitt
a szíved ritmusa 
dübörög eremben

menjünk a dombra fel
a hold is közelebb legyen
szellőrózsa zárta kelyheit
csitt 
figyeld a tündérek 
alkony-neszeit 

szemedben csillagok
foglalnak helyet
tovaszáll a képzelet
csitt 
fejem válladra hajtom
a lélek-zeném hallod

tiéd a pirkadat pírja
vidám rigófütty
s hajnali napsütés
csitt
a természet buja ölén
enyém a feledés

2018. május 1.

Kezdet és vég


Rád gondoltam mint egykor Genesisben 
megírt történetben kezdet és vég
mert sötétség és világosság mit nekem teremtettél

ellentmondó kettősségben formáltál meg újra
s hogy bűnbe estem te nem tehetsz róla
a kígyó is levedli bőrét csupaszon vonaglik pőrén

az Úr akarta vagy múló szeszély a pillanatban van veszély
bábeli zűrzavar ki itt ki ott kavar lángokban áll az elhagyott ugar
vizet sem hoz már vízözön lesütött szemmel elveszünk kézen-közön 

születünk és meghalunk bűnökben sokasodhatunk
megváltásért puszta szóval ne ígérj Jákob is meghalt semmiért
számodra sem jön el a Kánaán míg tétlenül várod a csodát. 

Rád gondoltam mint isten nevére Mózes 
kinek kőtáblája már az intelmekkel elveszett
csak sötétség és világosság mi itt maradt nekem. 


„Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük. ” (Mt. 7. 12)