a pokol ördöge,
máskor meg egy csillag
a fénynek üstöke.
Voltam már angyal is
jóságnak hírnöke,
lázadban hűs szellő,
bánatodban vigasz,
könnyeid letörlő
szertelen kis kamasz,
a mámort is rejtő
hideg és büszke nő,
álltam én viharban,
mint egy ős sziklakő.
Megtörten vártam még
egyetlen kis jelet,
mondatlan szavakkal,
hogy a szíved szeret,
de másért élsz már te
és másért élek én,
ez a nap most mégis,
csak így lehet miénk…
S ha jő éjre hajnal,
lelkemben pirkadat,
nem fogom veszteni,
miattad magamat.
