Szavaim
halk esőcseppjei
verik a lelked
bezárt ablakát
és nem érted meg
te sem soha,
e szürke gyöngyök
szomorú dalát.
Lágyan peregnek a
bús csendes cseppek
végig csókolják
a hideg üveget, de
résre lelni, lelkedig
hatolni az én szavamnak
soha nem lehet.
Csendes őszi eső,
semmibe hulló könny
az én szavam,
bús álmot álmodó
szürke felhő
vagyok magam.
Kacagó napsugár
a mások nevetése
én neked csak
könnyeket adok…
simogatják
a hideg,
csukott ablakot.
Enyém a
pillanat, a bőröd, a vállad,
Enyém vagy
mikor csókra kínálod szádat,
Enyém most
hangod remegő varázsa
Enyém ma
kezednek érintő lágysága,
Enyém a
lelked szárnyaló világa
Enyém a
szavad: "imádlak drága"!
Enyém a
jöttöd, ahogyan mindig vártalak,
Enyém a
perc melyben ringattam álmodat
Enyém az
ölelés, még ölemben érezve vágyadat.
Enyém a
létben a röpke fény, a nyár és az éj,
Enyém a
sóhajod, a lángod, a szemed és a kéj,
Enyém lett
a titkod, hogy őrizzem én…
Enyém…
a szív, mely érted dobban és megszakad,
Enyém
az elme mely meghasad, ha megtagad!
2005-06-16
Csillogó illúzió
Egy rebbenő pillanat…
Minden holnappal
Becsapom magam.
Láttam könnyű szó mögött
Fel-felvillanó reményt…
Lehunyt két szemed
Simítottam én.
Égő testem ringattam
Remegő szíved felett…
Hitetlen hittem
Mindez jó neked.
Adtad biztató szavad
Félve moccant az idő…
Játék volt tudom,
Vízbe dobott kő.
Szép szavak hullámain
Percekbe zárt szerelem…
Minden ami volt
Örök rejtelem.
Nem kell kegyes hazugság
Rideg valóság helyett
Egy kedves mosoly,
Melyben eltemetsz,
Egyetlen őszinte szó,
Tudnod kell, most többet ér
Mint fáradt szívnek
Az áramló vér.