2003. május 30.

Sziporkázó miértek

Miért siettem merész álmokat élni, 
Ha ébredéskor már nem lehet remélni? 

Miért bukdácsoltam göröngyökön kábán, 
Mikor szállhattam volna felhőknek szárnyán? 

Miért izzottam vágyban, láztól hevülve, 
Jó már nem lehetek, csak hidegre hűtve? 

Miért olyan őrült és ostoba az ember, 
Mikor szerethetne, már szeretni sem mer!?

Elküldöm hozzád

Ha ezer színes szárnyat bont a

Vágyam,

Elküldöm hozzád és megérint 

Lágyan.

S ha fáradt éjbe fényt hintett az 

Este,

Pilládon alszik, mint virágon 

Lepke.






2003. május 15.

Ha jönnél most...

Ha jönnél most halvány holdsugáron,
hullámzó éjben, ezüst szálakon,
vagy langyos széltől sodrott pókfonálon,
vagy illat könnyű szárnyán szótlanon…

Most: hogy százéves fák alatt várlak árván.
Most: hogy az áradó folyót nézem csendesen.
Most: hogy szívem már teljesen kitártam.
Most: mikor lelked már eggyé vált velem.
Most, ha jönnél, a hullámzó éjben…
Most…
Szótlanul Szeretnélek Szeretni.






2003. május 12.

Szavak

Kedves - de könnyű, kicsi szó,
akár a lepke, úgy libeg,
és mégis, mégis sírhatnak,
fájhatnak tőle a szívek.

Örökre - súlyos, mint a kő
és mindig olyan hasztalan,
mert örökre -az nincs soha,
és a soha - már veszve van.

Sohasem - lázad, esküszik
és lángja fel az égig ér,
nagyon tüzes! Úgy ellobog,
és olyan hamar véget ér!

Szeretlek - mint a hárfahang,
édes, szelíden remegő.
De sokszor repül sebesen...
és megüt néha - mint a kő.

2003. május 10.

Ma láttalak

Ma éles fényben láttalak.
Valami kábult láz-alak
lett hirtelen furcsán belőled,
nem ismertem: ˝ki vagy?˝
hová lett hangod ragyogása,
mosolygásod puhasága,
s kék nézésed, a tiszta, drága?
Ráripakodtál a gyerekre, 
hogy ˝rosszalkodni csúf dolog˝, 
s ideges türelmed-fogytán 
nem simogattad meg haját, 
nem értetted kérdő szavát. 
Könnyfátyolon át, 
a megszeppent gyerek szemén 
lövellt rád a furcsa fény. 
Így láttam én, 
hogy milyen fájón idegen vagy. 
Én állok ott, rémült-meredten, 
a mosoly is a számra fagy: 
Mondd ki vagy? Ki vagy? 
Arra a kóbor kiskutyára 
az autók közt a forgatagban, 
-amint hozzám futott riadtan- 
azt mondtad: ˝piszkos jószág˝ 
s hogy˝őrültség a túlzó jóság˝… 
s ˝a koldusnak mért kell adnod 
hisz´ elissza, -jól tudod!˝ 
Oktatón régi volt a hangod, 
de szívemig már nem hatolt. 
Arcod nézem: hogy foszlik 
szerte, ó, egészen, minden 
vonás mit úgy szerettem. 
Még a szemed sem ismerem. 
Mi történt? Mi lett velünk? 
… 
Amint egymás mellett megyünk, 
már hallom, hallom egyre jobban: 
nem lépünk együtt… s szívünk… 
az sem egyszerre dobban.

2003. május 5.

Ha


Ha szívedben egy gyötrő érzés lüktet,
s a lelked benne sóhajtva elmerül,
én fájdítok ott belül.

Ha menekül tőled minden gondolat,
s nézel utánuk tompán, mereven,
azokat én kergetem.

Ha vágyad, mint egy fáklya ég,
s elcsitulva ringat éjeken,
a véred én égetem.

Ha szemed tükrén bánat ködlik át,
s mélyében egy igazgyöngy ragyog,
az a könnycsepp én vagyok.


Ha szívemben egy sajgó érzés lüktet,
s a lelkem benne sikoltva elmerül,
te fájdítasz ott belül.

Ha menekül tőlem minden gondolat,
s nézek utánuk tompán, mereven,
azokat te kergeted.

Ha vágyam mint egy szál virág,
kelyhébe zártan ringat éjeken,
a vérem te égeted.

Ha szemeimen egy bánat suhan át,
s arcomon gördülő könny ragyog,
az a gyöngyszem is… ÉN vagyok.

2003. május 2.

Kívánság

Ne mondj nekem semmi szépet,
Adj, mit senki nem ígérhet:
Szívrebbenést, néma kérést,
Létfeledést, zengő érzést.


S hová a szó el nem juthat,
De a lélek még befuthat:
A végtelenbe nyiss utat…

A végtelenbe nyiss utat!