Mondd

Mondd, táncolsz-e velem a hóban
egy tangót, mikor a Hold megtelik
s csillámló ezüstös ragyogásban
csillagok lesik a lépteink?

Mondd, futsz-e velem a hegyre fel,
langy' esőben nyár végi hajnalon,
érezni, érinteni végtelent,
s távolabb látni a káoszon? 

Mondd, tudsz-e sírni ha nagyon fáj 
s a madarakkal dalolni szívből,
lelked simogatja-e messzi' táj,
van még benned a régi tűzből?

Mondd, vadászol-e nyúlra, őzre,
amikor már kínzóan éhezel,
vagy szíved belső csatáin győzve
ódon páncél mögé rejtezel? 

Mondd, látsz-e szememben fényeket 
majd az igazság mérföldkövén túl,
elmédbe mit vés majd az értelem
amikor árnyékom megfakul? 

Mondd, fogsz-e türelmest játszani
fél éjszakán át várni egy 'igent',
bolondosan, biztatón suttogni,
hogy kell még egy cseppnyi őrület.



2018.02.22. pirkadat

Hulló levelek

monológokon lógok

Feledve szomjad
megriadsz, mint
nemes vad
mikor veszélyt érez.
Igyál, ne félj!
Csak a szél játszik
egy hulló falevéllel.

Álom-3

Pipacsos mezőn közeledtél, 
nyár volt és szikrákat szórt a Nap, 
mögötted, távol hegycsúcs kéklett. 
Varázslatos volt a pillanat.
Bársonyos szirmok bújtak hozzád, 
szarkalábat hajlított a szél, 
láztól égőn csillogott a szád
és még jöttél, még jöttél felém. 

Hirtelen tengerré vált a rét, 
delfin siklott a sötét mélyben, 
társát hívta, félte életét; 
megküzdött érte száz veszéllyel. 
Szirten álltál, a vízre néztél
körötted fénylő gyöngypára szállt, 
zafírkékké vált a zord tenger
s míg vártalak, elmúlt a nyár. 

Pillanatkép

Csak ülsz, ülsz szótlanul,

szürke árny nehezedik rád,
szemed távolba réved,
nem gyúl már benne fénysugár.
Remegő kezed az öledbe rejted,
az utolsó ima hagyja el ajkadat,
Isten megtagadott régen,
nem kell, hogy hallja hangodat.
Bánattal festett szemedből
forró könny csordul arcodon
s egy réveteg mosoly mély barázdát
hagy, míg elmerengsz a múltadon.
Agyad fáradt tekervényein átsuhan
egy tánc, a zene, a "görög"
- a vaku villan - a pillanat örök.