Mi szép még

Éreztem, hogy egyszer ott hagysz valahol. 
Ez az őrült zene agyamban zakatol, 
Formál, széttép, majd összerak. 
Elvesztettél, én megtaláltalak.
Iszonyú űr tátong az évek helyén, 
Becsapott élet, szélén szakadék, 
Omladó kövek talpaid alatt, 
Zuhansz… miért nem óvtalak? 

Emlékezni most édes keserű… 
Nekem múlt fest színesre napokat, 
Hajnal voltál, éj és gondolat, 
Rám csukódtál, hogy kinyithassalak. 
Tűz voltam, láng, perzselő, 
Nappalodban fény, éltető erő, 
Barlangból kitörő zuhatag, 
Haltál és születtél gyönyörök alatt. 
Keserű mostanra már a méz, 
Sem szó, sem vágy, mely megigéz. 
A szív százszor is meghasad 
Az ördögnek adtad el magad. 
A bűn járja át minden percedet 
Örömödben a lélekhúr néma lett, 
Üvöltve menekülnél önmagad elől, 
Múltad is gyilkos őr, mely kéjjel öl. 
"Mi szép még?" Te választ nem vársz már. 
A pokol forrongó bugyra vár… 

Menj, csak menj, a kezed elengedem. 
A zene halkul, vadul kalapál szívem. 
Háborgó szégyent űzök el magamtól, 
Romokban életünk és én hagyom… 
Ülök némán, meghalt a gondolat 
Mi szép még? - kérdezem akarva, akarattalan. 

A Csend

Érzed, hogy nő bennem a csend?

Nem távolodva, nem közelítve,
jelet hagy örök időkre,
lélegzetnyi rándulásban
megfeszül a múló vágyban,
fájdalom ívébe zárva
kulcsolódik elmúlásra,
üvöltene, törne zúzna,
nem élhet semmibe hullva.

Érzem, hogy nő benned a csend…

Lángok között

Ma veled szerettem volna lenni
Egy napot, egy éjszakát
Remegve-rejtve beszélgetni át,
Csendben a szemedbe nézve
Megfogni két kezed,
Átölelni és füledbe súgni:
Még… még kicsit maradj velem…
Hajnalban tűzforrón hozzád simulni,
"Farkasokkal táncolni" délben
S csodálni a teli Holdat éjjel.

Ma veled szerettem volna lenni…
Nem tudni, hogy minden elmúlik egyszer.
Szárnyaink szélesre tárva
Repülni fel… felhőkön át a magasba,
S zuhanva, testünk összeforrva
Merítkezne elfutó habokba… 

Ma veled szerettem volna lenni,
A melledre hajtani fejem,
Érezni a vad lüktető szívdobbanásban
Gyönyörre nyújtózó feltámadt hited,
Mint banánra a héj forrni köréd
S utad vigyázni, melyen célba érsz. 

Ma veled szerettem volna lenni,
S nélküled magamban-veled vagyok.
A mélykék égen bámulok egy fénylő csillagot… 
Ó, én ostoba! Arcul csapott a Sors, 
Kegyetlen ostora most szántja végig az eget!
Lelkemben fényre vak félelem vibrál
Öncsalásom csillaga lehull
Lángolva hasít ketté gyanútlan felleget!
Szemeim könny borítja s szívemben veled 
A lángok közé kacagom magam… Ég Veled!

2005.10.16. vasárnap

Neked...

Te éltetsz és adsz erőt,
Életre hívod a csüggedőt.
Szemedben látom a Nap sugarát
Megyek veled egy égi hídon át,
Mert vagy nekem mementó,
Ezer földi jó,
S mert jó volt veled a rejtelem,
Szívet simító szerelem,
Perverz gyönyör és vad csata,
Melyben nem szól az idő szava, 
És semmi ehhez nem fogható,
Több jót akarva sem adható.

…

Maradtál perceim csarnoka,
Az érzéseknek hadnagya,
Ha itt vagy érzem élni jó,
S nem látomás gyötör
Nem égiek adta jó, 
Csak egy megkésett szerelem
Mely maradt ezer gyötrelem,
De általad érzem mi oly' jó,
S hogy Te vagy…
Ez semmihez nem fogható.

Lehetnék új szerelmed hírnöke, 
Örömeid gyökere,
Egy hang mely elkísér
Amikor leszáll az éj…

Lehetnék… érzem én,
De az öröm csak vak remény. 

Az Idő most is közbeszólt,
Kaszával virágot tarolt,
Égetett erdőt, réteket,
Kettévágta az életet…

Álmokat feketére festett,
Kőbe örök jeleket vésett.
Minden, mi szép volt emlék maradt,
Titokban őrzi a csókodat.

Titokban őrzi a csillogást,
S hogy nekem nem maradhat más
Azért van, mert az élet mostoha,
S belénk mart az Idő vasfoga…

De szárnyakat adott a szerelem,
Két ölelés közt, hogy vagy nekem,
S veled szállok most tova
Oda, hol fájó lelkeknek van otthona.

Hátrahagyom az éveket
Megőrizve mi szép
s jó volt nekem veled…
s talán Neked… velem.

Csendes őszi eső

Szavaim 
halk esőcseppjei
verik a lelked 
bezárt ablakát
és nem érted meg 
te sem soha,
e szürke gyöngyök 
szomorú dalát.
Lágyan peregnek a
bús csendes cseppek
végig csókolják 
a hideg üveget, de
résre lelni, lelkedig
hatolni az én szavamnak
soha nem lehet.
Csendes őszi eső, 
semmibe hulló könny 
az én szavam, 
bús álmot álmodó
szürke felhő
vagyok magam.
Kacagó napsugár
a mások nevetése
én neked csak
könnyeket adok…
simogatják
a hideg, 
csukott ablakot.

Megőrizlek

Enyém a
   pillanat, a bőröd, a vállad,
Enyém vagy
   mikor csókra kínálod szádat,
Enyém most
   hangod remegő varázsa
Enyém ma
   kezednek érintő lágysága,
Enyém a
   lelked szárnyaló világa
Enyém a
   szavad: "imádlak drága"!

Enyém a
   jöttöd, ahogyan mindig vártalak,
Enyém a
   perc melyben ringattam álmodat
Enyém az
   ölelés, még ölemben érezve vágyadat.
Enyém a
   létben a röpke fény, a nyár és az éj,
Enyém a
   sóhajod, a lángod, a szemed és a kéj,
Enyém lett
   a titkod, hogy őrizzem én…

Enyém…
   a szív, mely érted dobban és megszakad,
Enyém
   az elme mely meghasad, ha megtagad!

2005-06-16

Csillogó illúzió

Csillogó illúzió 
Egy rebbenő pillanat…
   Minden holnappal 
   Becsapom magam.

Láttam könnyű szó mögött
Fel-felvillanó reményt…
   Lehunyt két szemed 
   Simítottam én.

Égő testem ringattam 
Remegő szíved felett…
   Hitetlen hittem
   Mindez jó neked.

Adtad biztató szavad
Félve moccant az idő…
   Játék volt tudom,
   Vízbe dobott kő.

Szép szavak hullámain
Percekbe zárt szerelem…
   Minden ami volt
   Örök rejtelem. 

Nem kell kegyes hazugság
Rideg valóság helyett
   Egy kedves mosoly,
   Melyben eltemetsz, 

Egyetlen őszinte szó,
Tudnod kell, most többet ér 
   Mint fáradt szívnek
   Az áramló vér. 

Álomtalanul

Itt voltál velem bebugyolálva.
Kibontani voltalak csak gyáva,
Fényed szórni szét az éjszakába.

Semmikor nem ölel vágyó karom,
Nem érted meg e balga bánatom,
Lelkemben csillag gyúl, s fájón kihuny…

Mindig így vagyok álomtalanul.

Napok

Tegnap…
A tiszta szívűek boldogok lesznek,
Örök fényességre majdan megszületnek.

Ma…
Tegnap: lesz, holnap: volt.
A múlt áll előtte fénytelen jövőnek,
Percei fájó pillanatokra törnek.

Holnap…
A beborult égen két fényes csillag
Egymást átkarolva a semmibe hulltak.

Változatok

Az ember képes darabokra törni, 
Száraz levélként a földre lehullni. 
Kellene néha egy odúnyi hely, 
Ahol a szíve megnyugvásra lel. 
A fejét lehajtva pihenne árván, 
Nem állna többé borús múltnak árnyán, 
Magába zárva ezer szépséget, 
Révedezve hinné a meséket.

Az ember képes mindent elfeledni, 
Kezét tördelve többé nem szeretni. 
Kellene néha egy tenyérnyi hely, 
Ahol a szíve is gyökeret ver. 
Vad lejtőkön is meg tudna már állni, 
Nagy viharban a derűs égre várni, 
Cudar keservét eldobva bátran, 
Harcolni végre életre váltan. 

Az ember képes oly nagyon szeretni, 
Lelkét kitárva adni, de nem venni. 
Kellene néha egy nyugalmas hely, 
Ahol az eszét használnia kell. 
Szemét is kinyitva állni a talpán, 

Ajándék - Nessus ing

Eljött a Sors hozzám, 
váratlanul éppen, 
ajándékot hozott, 
- meglepetés képpen- 
pillangós masnikkal 
körülkötve szépen. 
Kibontom a dobozt, 
mit rejthet a mélye? 
Gyönyörű ing benne… 
Pont erre vágytam! 
A Sors keze nyúlt 
a "márka" jelzést 
eltakarva, lágyan 
rám teríté ingét, 
kéjesen mosolyog: 
"Viseljed sokáig, 
pontosan rád szabott!" 
S el is tűnt már gyorsan, 
mint akinek itten 
semmi dolga nincsen, 
csak véres kéznyomát 
hagyta a kilincsen. 
A Nessus-ing rajtam, 
azóta is hordom, 
- kentaurnak vére 
kínnal ölő méreg - 
ez lett az én sorsom.

Üzenet

Már nem hallom, hogy Kalevalát, 
Vagy Rigvédát énekelsz. 
A hitem magamban hordom, 
Istenek nincsenek velem. 
Korán vagy Biblia, 
Mohamed vagy Jézus, 
Eposz vagy himnusz, 
Füleimnek egyre megy. 
Ábrahám Istenét imádod, 
Vagy az Armageddont várod, 
Talán Babilonban lelted halálod… 
Engem csak az Igazság érdekel. 

A csend

Érzed, hogy nő bennem a csend?

                     Nem távolodva, nem közelítve,
                     jelet hagy örök időkre,
                     lélegzetnyi rándulásban
                     megfeszül a múló vágyban,
                     fájdalom ívébe zárva
                     kulcsolódik elmúlásra,
                     üvöltene, törne zúzna,
                     nem élhet semmibe hullva.

Érzem, hogy nő benned a csend…

Akartam

Akartam lenni én
a pokol ördöge,
máskor meg egy csillag
a fénynek üstöke.
Voltam már angyal is
jóságnak hírnöke,
lázadban hűs szellő,
bánatodban vigasz,
könnyeid letörlő
szertelen kis kamasz,
a mámort is rejtő
hideg és büszke nő,
álltam én viharban,
mint egy ős sziklakő.
Megtörten vártam még
egyetlen kis jelet,
mondatlan szavakkal,
hogy a szíved szeret,
de másért élsz már te
és másért élek én,
ez a nap most mégis,
csak így lehet miénk…
S ha jő éjre hajnal,
lelkemben pirkadat,
nem fogom veszteni,
miattad magamat.

Csak ennyi

Ha nem lehetek színpompás nyarad,
tavaszodból adj néhány sugarat

Ha nem lehetek csillogó napod,
tán' árnyékodnak megmaradhatok.

S ha őrjítő vágyad nem lehetek én,
csak folt legyek a szíved közepén…

És hétköznapod hadd legyek, ha nem
lehetek sorsod vasárnapja sem,

S ha nem lehetek izzó lámpa én,
talán lehetnék sápadt gyertyafény.

Csak pisla mécses, gyorsan elfogyó,
egyetlen éj alatt ellobbanó…

*
Szeretnék lenni olyan mécses,
Kinek olaja örök, cserepe véges.