Tóth János -Janus hangos versek

mottó: 

Leírva a vers csak egy halom betű, 
Ha lelkedbe olvadva lesz édes s keserű, 
Ha mosollyá válik vagy könnyeddé a szó 
Akkor leszek költő, kicsit benned is lakó.  (Tóth János - Janus)




- a vers címére kattintva az indavideón hallgatható:

Janus: Holt-ág    - a szerző előadásában.

Tóth János Janus: Holt-ág 

kicsit még hadd feküdjek itt

jó heverni a fűben így holtan
csak így nem tudok szeretni valakit
csak így nem tudom hogy ki voltam
hagyd elernyedt mellkasom
tenyered ne tegyen semmit
olyan jó feküdni az alkonyon
ne bánd mit a halál tőlem elvitt
mi is volt ráfoghatnám hogy élet
igen volt benne némi tört öröm
de szemem igazán sohasem fénylett
szerelmed másé enyém csak a közöny
kicsit még hadd feküdjek itt
röpködjön fölöttem a kiszabadult lélek
egy kicsit hadd ne szeressek valakit
még egy apró perc és visszatérek


Zene: Seres Rezső: Szomorú vasárnap




Janus: Séta a halállal  - a szerző tolmácsolásában.


Tóth János Janus: Séta a halállal

belém karolt húzott sétálni vitt
lassan kopni kezdtek a színek
szakadt lelkemből elpergett a hit
otthona lettem a rideg semminek

szürke fák alatt pocsolyákba léptem
halkan cuppant cipőm alatt a sár
itt hagyott mitől mindig is féltem
megbénult hideg ősszé lett a nyár

darvak kiáltottak búcsút a mezőre
s a hangok fennakadtak a csend tövisén
az alkony fekete vásznát egyre csak szőtte
míg beleveszett minden gyönge fény

keringtek felettem a fáradt álmok
leszállni rám már nem akart egy sem
nem bújtak az égen a csillagvirágok
a tejút ködét is hiába kerestem

nekidőltem egy halott fának
beledobolt szívem a korhadt törzsbe
sóhajom dobtam az éhes éjszakának
s avar közt gurult aprókat zörögve

rád gondoltam ott a sötét semmibe
hullócsillagként zúgott egy emlék
bár ne szeretnélek ennyire
akkor talán még visszamennék






Janus: Kifogytam magamból  -  a szerző előadásában

Tóth János Janus: Kifogytam magamból

Kifogytam magamból,
bennem mindenütt te vagy ,
görcsös, lázas forróság,
s a dermesztő fagy,
elmém rejtet zugában titok,
megfeszítő kétség,
édes nyári álom,
libegő-lebegő reménység.
Értelmem tábláján egyenlet,
megoldhatatlan,
minden ismeretlen, s én a tört,
csak számolok magamban,
jó lenne tudni, mi lesz a vége,
bámulok a jövőbe,
mint egy pisztoly csövébe.
Kifogytam magamból
bennem mindenütt te vagy,
ha egy reggel már nem leszek,
te akkor is, akkor is maradj!






Janus: Meghalni tanítgat újra az ősz  - a szerző előadásában


Tóth János „Janus": Meghalni tanítgat újra az ősz


Meghalni tanítgat újra az ősz,
de hanyag, rossz tanuló vagyok,
jeges szél űz, akár iskolacsősz,
s tavaszt vágyva élni akarok.

Ellobbant rég égig érő lángom,
de újra lobogni vágy minden pernyém,
a Holdat bámulom hűlő hamuágyon,
nehéz árnyékával betakar a Zemplén.

Mély szakadékká lett hegynyi álmom,
vágyam megvénült fregattmadár,
szárnya törve dermed a sziklákon,
szempilláig húzódott a tág láthatár.

Zuhanó sötét ég maga alá temet,
a szerelem röppenő szentjánosbogár,
bámulom kicsit, nyugtatom szívemet,
hisz tenyerembe fogni úgysem tudom már

Zene: Yiruma - Sad Love Story





 
Tóth János - Janus: versvilág


dörömbölnek a versbe zárt szavak
a pont feszül a vessző dárda alak
szóközök tágulnak s a kérdőjelek
válaszért görbülnek s a gondolatjelek
te érted nyílnak téged idéznek
legyél hang s én a szó kit kitépnek
ki a sorok börtönéből rá leheletedre
legyek oxigén társa  jussak a szívedbe
ne itt legyek  a betűk alakjára fonva
ne legyek görcs mi sosem lesz kibontva
had legyek az mire oly régen vágyom
érintés  ölelés csók egy puha álom
ne legyek szó a testetlen kínvalóság
sorok közt gubbasztó sajgó nyomorúság
ne legyek  kit a hideg csended megöl
legyek egy hang szívedben legelöl
hisz mit számít más mit az egész élet
a világ nélküled csak málló enyészet
ne hagyj itt itt  hol verslábak tipornak
gyere nyújts kezet e szívbezárt titoknak
szavam hangod legyen érezd meg a lelkem
vigyél a szavakból vigyél el engem
ha csak egy lépésen egyetlen lépésen át
vidd a versem e  vén bolond aranyát
és ha nem kell csak  dobd le a sárba
had legyen semmi nem nyúlok utána
magamra borítom az itt hagyott csendet
és megfojtom magamban a sápadó szerelmet
…ne hagyj itt hol a szavak dörömbölnek
ne hagyj meg engem betűkbe zárt rögnek