Lassan múló, gyötrelmes idő ami a miénk lett. Szeretlek így, még ha gyilkol is hiányod, ölellek, amikor fázom. ... érintelek. Gördülnek könnyek, dallama van ennek a gyönyörnek. Hullámzik benne a bánat, ritmusa lüktet, éltet a mának. Mikor a nap pirkadatkor csókolja a földet, hiányod is éltet, s az alkony ha éjjelbe olvad, az álom fénytengerén túl, örökkévalóan, csillagszemedben elveszek - a halálhoz vagyok csak közelebb - és fázom, mindig fázom, de soha, soha nem bánom, hogy így szerettelek.
