A Csend

Érzed, hogy nő bennem a csend?

Nem távolodva, nem közelítve,
jelet hagy örök időkre,
lélegzetnyi rándulásban
megfeszül a múló vágyban,
fájdalom ívébe zárva
kulcsolódik elmúlásra,
üvöltene, törne zúzna,
nem élhet semmibe hullva.

Érzem, hogy nő benned a csend…

Lángok között

Ma veled szerettem volna lenni
Egy napot, egy éjszakát
Remegve-rejtve beszélgetni át,
Csendben a szemedbe nézve
Megfogni két kezed,
Átölelni és füledbe súgni:
Még… még kicsit maradj velem…
Hajnalban tűzforrón hozzád simulni,
"Farkasokkal táncolni" délben
S csodálni a teli Holdat éjjel.

Ma veled szerettem volna lenni…
Nem tudni, hogy minden elmúlik egyszer.
Szárnyaink szélesre tárva
Repülni fel… felhőkön át a magasba,
S zuhanva, testünk összeforrva
Merítkezne elfutó habokba… 

Ma veled szerettem volna lenni,
A melledre hajtani fejem,
Érezni a vad lüktető szívdobbanásban
Gyönyörre nyújtózó feltámadt hited,
Mint banánra a héj forrni köréd
S utad vigyázni, melyen célba érsz. 

Ma veled szerettem volna lenni,
S nélküled magamban-veled vagyok.
A mélykék égen bámulok egy fénylő csillagot… 
Ó, én ostoba! Arcul csapott a Sors, 
Kegyetlen ostora most szántja végig az eget!
Lelkemben fényre vak félelem vibrál
Öncsalásom csillaga lehull
Lángolva hasít ketté gyanútlan felleget!
Szemeim könny borítja s szívemben veled 
A lángok közé kacagom magam… Ég Veled!

2005.10.16. vasárnap

Neked...

Te éltetsz és adsz erőt,
Életre hívod a csüggedőt.
Szemedben látom a Nap sugarát
Megyek veled egy égi hídon át,
Mert vagy nekem mementó,
Ezer földi jó,
S mert jó volt veled a rejtelem,
Szívet simító szerelem,
Perverz gyönyör és vad csata,
Melyben nem szól az idő szava, 
És semmi ehhez nem fogható,
Több jót akarva sem adható.

…

Maradtál perceim csarnoka,
Az érzéseknek hadnagya,
Ha itt vagy érzem élni jó,
S nem látomás gyötör
Nem égiek adta jó, 
Csak egy megkésett szerelem
Mely maradt ezer gyötrelem,
De általad érzem mi oly' jó,
S hogy Te vagy…
Ez semmihez nem fogható.

Lehetnék új szerelmed hírnöke, 
Örömeid gyökere,
Egy hang mely elkísér
Amikor leszáll az éj…

Lehetnék… érzem én,
De az öröm csak vak remény. 

Az Idő most is közbeszólt,
Kaszával virágot tarolt,
Égetett erdőt, réteket,
Kettévágta az életet…

Álmokat feketére festett,
Kőbe örök jeleket vésett.
Minden, mi szép volt emlék maradt,
Titokban őrzi a csókodat.

Titokban őrzi a csillogást,
S hogy nekem nem maradhat más
Azért van, mert az élet mostoha,
S belénk mart az Idő vasfoga…

De szárnyakat adott a szerelem,
Két ölelés közt, hogy vagy nekem,
S veled szállok most tova
Oda, hol fájó lelkeknek van otthona.

Hátrahagyom az éveket
Megőrizve mi szép
s jó volt nekem veled…
s talán Neked… velem.