2018. március 30.

Tudom, hogy tudod


Kapszulába zárva az idő 
mégis percenként
'öregebben'
gondolok rád 
bocsásd meg 
szomorúságom
te légy' vidám.
Maréknyi hamu leszek
az örökkévalóságban 
könnyet ne ejts 
mosolyogj 
látod 
csodálatos a világ! 
Ne kérdezd miben rejlik a csoda
a szíved majd elvezet oda
ahol a lelked nyugalmat talál
mert mindig van olyan pillanat
amikor elég 
egy lágy vízcsobbanás
csivitelő hangok ébredő hajnalokban
simogató érintése az alkonyi szélnek
a telihold varázslatos fénye
egy szál mezei virág
és már érzed
csodálatos a világ!

2018. március 21.

A zene

Zimmer a gaz, léha csábítóm
áradó folyam éjszakákon át
kéjesen tajtékzó vadvíz
értelmet elsöprő látomás
réseket talált, titkokat hozott
táncolt és vadul táncoltatott
szilaj vággyá tornyosulva
hullámzott lelkemig hatolva
merészen hívott, eltaszított
... majd egy lassú dallamba 
sírva át magát, bravúros
csendjével lágyan átölelt. 



*Hans Zimmer Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas német zeneszerző 








2018. március 20.

a túlpartig

szavak 
vágtatnak 
ütemes
dobogás
láthatod
célod
vég' felé 
jársz

illanó
öröm
pillanat 
lét
fájdalom 
folyón 
Kharón
kísér

Kharón: A holt lelkeket ő szállította át a Sztüx folyón ladikjában 

2018. március 19.

Visszanéző

Úgy simul rám a fény,
mint késő délutánra
a nyár-végi alkonyat,
mikor a Nap lenyugvó
lángsugarában vöröslő
pászmák játszanak
s még felizzik a táj,
de már eső szitál,
szivárványhíd
kúszik az égre
és arcomon
jelet hagy egy
csillogó vízcsepp
csendesülő lépte.








2018. március 13.

Gyilkos csend

Szólj vidámat
vagy szomorút,
könnyezzél leborulva,
mondd el a holnapot,
átkozd a tegnapot,
komoly játékot
játszva,
Ariadné fonalát
követve járd be
az univerzumot,
legyél morcos
türelmetlen,
durva és kegyetlen,
marjon a vágy
tépjen szenvedély,
hazudjál, csaljál,
a káoszodba kétszer
belehaljál;
legyél lágy zene
vad dal az éjben,
lelked bolondos
fényűzése:
trubadúr vagy
kékszakállú
herceg
ajtók mögé
rejtve életed,
de hívj, szólj,
üvölts rám,
ölj meg...
mert holnapra
lesütik szemeiket
a titkokat rejtő
istenek és
a csended
öl meg.


Lélekhang

Kérlek...
mit is kérhetnék
hiszen élvezed a csönded
hosszú hallgatásod
nem pár jéggé dermedt
gondolat, mit elmondanál
hogy még oltalmazzanak.
Látod...
mit is mondhatnál
hiszen lelked szárnyal,
szívedben nem ül ború,
az égiek miatt sem vagy
szomorú,
örömem látva úgy éreznéd
megöl a szó.
Látod, látod... 
elmondom mégis
- a józan észt elnyomja a kétség -
akkor úgy éreztelek mint Istent
és a zord halált érezni vétség;
szemérmét levetkőzte már a lélek,
érintésed vártam, érezzem:
élek... s nincs mitől félnem.

2018.03.12.

2018. március 11.

A zene

Zimmer, a gaz, léha csábítóm
áradó folyam éjszakákon át,
kéjesen tajtékzó vadvíz,
értelmet elsöprő látomás.
Réseket talált, titkokat hozott,
táncolt, és vadul táncoltatott
szilaj vággyá tornyosulva,
hullámzott lelkemig hatolva,
merészen hívott, eltaszított...
majd egy lassú dallamba
sírva át magát, bravúros
csendjével lágyan átölelt.





2018. március 6.

Mátrix

Távoli csillag vagy, ha sötét az éj,
Egy fénylő gyertyaláng, mely csonkig ég.
Megfáradt vándor, még törten is egész,
"Most"-ra túl sok és túlontúl kevés.

Kávéban cukor, szájban keserű íz,
Szép, szelíd mese, mi valót idéz,
Lélekredőkbe vésődő rejtjelek,
Lineáris egyenlet rendszerek.

Hullámzó folyó lélek-partok között,
Zúgó vihar, s vergődő üldözött.
Egy didergő, fázó, néma kisgyerek
Míg félelmek s az álmok rejtenek.

Oly' sokat kínáltál, én nem eleget
Csak letettem eléd a szívemet.



2018. március 3.

Őszi alkony

Milliószor vágytam
a fényt, s te
lehulltál elém
mint egy üstökös.
Vonzott a misztikus
varázs
kettősség üldözött.
Nincs szavad.
Szívedben
gyökeret vert
szomorúságom
- érzem én -
ne is tagadd!
Most fájlalom
szívem szakad.

Ne érezd e kínt.
Őszinte voltál
- ritka pillanat -
úgy voltunk, mint
az ősz és az alkonyat.