2007. május 22.

Csak a csend maradt

Csak a csend maradt,
a virágzó cseresznye ág,
a fáknak ritka lombja,
az üres hintaágy.
A tejút íve,
a fénylő telihold,
szemeid csillogása,
izzó hajnalok.
Csak lázas sóhajod
mi itt maradt nekem,
párnámon egy illat,
s remegő szíved.
Boldog mosolyod,
mikor szállsz-zuhansz velem, 
a hangod, mely hívott szelíden.
A páncélba zárt szenvedély,
ezeregy éj, az elárvult magány.
Csak a pillanat maradt.
A léted, a lényed
- mely enyém sosem volt -,
Tiéd a jövő, enyém a múlt.
Csak egy villám,
- mi átjárta minden porcikánk -
s kicsorduló vágyainkkal
a végtelen halálba 
hullt.

2007. május 21.

Vészfék

Nézek a robogó vonat után,
szememben titkolt gyengeségem
legördül arcomon…
fáj…
… sose bánd…

túl sok a "nem lehet"
határt szab az ész,
a szív magánya
megremeg,
átjárja érzékeimet
a láng,
imbolygó árny
suhan
fényed után
és nincs segítség,
- mint mikor
gyomrod kikezdi az éhség,
és egy falat kenyér
elég -,
a kín átjárja
minden porcikám,
az idő rozsdája lepereg,
egy szó…
mégsincs vigasz,
a vonat robog veled…
a vészféket meghúzni
nem lehet,
… sose bánd…

… megyek
az ész és a szív gyilkos játéka
vérző sebeket ejt lelkemen,
- utoljára öleltelek -
jöttél,
elengedtelek.
- nincs értelme küzdeni -
tudod te is… tudom én is…
nem kapok levegőt…
egyedül vagyok…
megyek…

Távoli vonatfütty olvad a csendbe,
évek gördülnek lábaim nyomán…

esti szellő ölel,
- éleszti érzékeimet -,
a fák lombja fülembe susog,
vállamon egy bogár hagy nyomot,
a nyugvó nap lágyan simítja gerincemet,
virágszirom pihen mellemen,
és az ég túlsó peremén
felbukkan a Hold.
Véget ért az út.



2007. május 16.

Még érzem

Tavaszt álmodtam 
karjaidban 
azon a
holdfényes 
éjszakán,
még érzem lágy 
érintésed,
még meleg az ágy 
bőröd nyomán. 
Kételyeid
csókkal simítottam,
vergődő lelkem 
lelkeden pihent…
Csendesen szerettelek.
Szívdobbanásunk
ne hallja senki meg.


2007. május 13.

Nincs kiút

Fáj ez a csend…

Ez a mindent átszövő
Szótlan semmittevés. 
A félreértett félszavak
A sok-sok csüggedés, 
Fáradt vagyok küzdeni
Szeretni már kevés. 
Szemtől-szembe
Szegezd rám fegyvered
Gyorsan ölj, ne fájjon,
S taszíts magadtól el.
Labirint' ez a kín, 
Ahonnan nincs kiút
Elár(v)ult lelkem
Vergődik, sír, sikolt…

Odaát majd megpihen. 


2007. május 1.

Telihold

Gyere! 
Fogd a kezem,
kéklik az este
s a horizont felett 
messze az égen
a telihold ragyog. 
Nézd!
Ajka félig kitárva,
vén szemén 
a bánat fekete oszlopa 
árnyékot hagyott.
Ne félj,
biztos menedék
ezer éjen át,
segít feledni 
létet,
könnyűvé 
varázsolja 
a halált.

2007-02-01