bódult angyalok

voltál
nyíló tavaszban
lágy fuvallat
felhevült testet
hűsítő
hitetlen szerető

voltál
tűzszirmú nyárban
körém lombosodva
csillogó tested ölelve
sóhajjal bezáródó éj
ellobbanó szenvedély

voltál
késő őszben
éji lámpásom
csillag a fák hegyén
hajnalomba hulló 
száraz falevél

virágokat fonnak-szőnek
bódult angyalok
te és én 
a végtelen csendben 
együtt  is
egyedül vagyunk

ajándék

álmainkból kirekedtünk
mélyhűtött érzések
ködpárája lettünk

forró hevülésünk
a mámoros percek
végtelenbe vesztek

túlélő ölelésünk volt
kápráztató játék
ritka halálos ajándék

Elrejtelek

Két lélegzetelállító

lélegzeted között

szívembe

mártottad ujjad 

véremmel az égre festve fel

égni akarsz még

égni titkosan

lázban és velem

áramütések cikáztak 

árnyéklétemen 

mintha lettél volna 

valaha régen

mintha öleltél volna

ahogy én téged

mintha ikercsillag 

száguld'na az égen

fénycsapdák celláiban vergődök 

éles késpengék között

kegyetlen csended 

vállgödrömbe ült

szavaid selymébe bugyolált

széthullt lelkem

nem tartja két kezed

arcod medréből 

nem néz rám

csillagszemed

vörös holdfény takaróm 

szerelem sebed

halálköröket rovok

megalkuvó testiség helyett 

hatodik érzékkel

csillagképbe festelek

színes betűkből szőtt 

szavakba rejtelek

délibáb

könnyű

sóhajod száll

szavad

éltető sugár

ne félj

nézd

a pillangót

tegnap még

bábozódva volt

ma szárnyát kibontva

kezedre száll

várj

figyeld színes szárnyait

csodáld rejtelmeit

ne fuss el

hallgasd 

a nádsusogást

láss kápráztató

csillogást

ne félj

itt vagyok

érted - veled - neked

ha fáj elárvult szíved

megálmodhatod

érintésemet

... 

belőlem

riadt kisgyerek

sóhaja száll

szavad

rezgő délibáb

göröngyök között

Lázas álmaimban, óloméjszakákon,

mint szikes mezőn vadvirág,

vízre, 

fényre vágyom.

Hallgatsz,

hallgatok.

Kimondott szavak

újra és újra

mélyre hatolnak lelkem zugaiban;

minden percben elveszek

ebben a barázdált rengetegben,

fekete göröngyök sértik fel a talpam,

mégis 

megyek feléd,

eléd.

Hangtalan hiányodtól 

megzavartan látom,

sasokkal szárnyalsz felhők fölött,

s nem látsz 

engem 

e barázdák között.

Lázas álmaimban,

rideg éjszakákon,

mint sivár tarlón kismadár,

a felhők közé vágyom.

ha értenéd

végtelennek tűnő éjszaka
lüktető
utánad nyúló
énképet szétzúzó
örvénylő
idő

ha értenél

fülembe súgnál
egy szót
biztatót
nem keresgélnéd
összeszedettséged
félve

ha értenél

merészen
sarokba dobnád
perceid elszakadt darabját
és mondanád
ahogy tomboló orkán
szaggat fákat

ha értenéd

mennyit ér a szó
a suttogó
a tomboló

Voltál...

lágyan simító kéz, bódító szavak,
a karomban tartva megálmodtalak;

fényév távoli arc, part nélküli tenger,
bőröm alá karcoltál fájdalmas jellel,

tomboló tűz voltál a vaskarmú jelenben,
felégettél mindent, mi életet jelenthet.

keserve(r)sek

szárnyalás
vér-pipacsos mezőn
már elmúlt a május
kérésznyi szárnyalás
perzselő láng a nyár

elpazarolt évek
szárazág-iszonya
az aranyló ősz
hosszan nem időz


csillagok
csillagszemed rejtett gyémántot keres
repülő éjeken felvillanó fényt

a hulló csillagok szeretet-darabok
lélek-szövetbe szőtt apró angyalok


könnyek
lelked fény-barlangjában
egy halk hang még hívogat
karod tárod - ölelésnyi mozzanat -
elbocsátott képzelet-madarad
gyöngyökké vált könnyei
örvénylő mélybe hullanak


angyalszárny 
sejtjeidben míg forróság pezseg
elfogyó nyár felhősödő eged 
a csúcson fenn már tüdőd zihál
száraz avarra eső szitál

csontváz léted bevonja dér
rideg önkínzó csend a tél
lassú pelyhekben hull a hó
angyalszárnyra lágy takaró

Neked - Idősíkok

nem temetheted 
magadba
mindig visszatér
mint az óbor 
részegít
s oltja éhed 
mint utolsó 
karéj kenyér 

görnyedve
dideregve
osztanád meg
önmagad
fájdalom csapdában
vergődsz
gyilokvermed 
szétszakaszt

hevülsz 
nem menekülsz
dadogva 
szól a szád
valóságban élhető
káprázatos
percekre
vágysz

elvérzett 
szomorúságban
főnixként 
újjá születsz
repülsz repülsz
s távolodva 
köddé válik
... a kis sziget