Emberséged öröksége.
Parttalan világod lángol,
Nincs helyed a pihenésre.
Nincs irgalom és lágy szavak
Fájó szűkölő magányra
Csillagon át a lelkedig ér
Az éter vad hullámzása.
Naponta álmodsz egy álmot,
Ízleled az éj csókjait
Holdfényt ölelsz meggyötörten
Eltitkolva a könnyeid.
Huszonhat éved megkövült
Örök csatázó gondolat
Hulló perceid kemények,
Elszánt légy, erős és szabad.
Míg mámorba kábulsz játszva
Sok vágyat sző köréd szíved,
Szorongató sötétségben
Egy kéz sem fogja meg kezed,
Menekülsz magad sajnálva
Szegetlen minden képzelet.
Reménnyel nézz a távolba
Akard túlélni a jelent.
Huszonhat éved a jövőd
Érezd, ha botlik a lábad,
Szemed friss szellő fürössze
S fújja életvitorládat.
Lásd az éj csillagképeit
Fájdalomtól ne menekülj
Szavak súlyát szíveden mérd
Örömet adj, soha ne kérj.
Fájó szíved gyötrő sebét
Én most átpólyálom lágyan,
Mindig érezd ha szeretnek,
Élj boldogan, életre váltan!
