Hiába minden vita, szó, beszéd,
Érvelések szikrázó éles fénye,
Ezer színét hiába ontja szét,
Megforgatván a sok kérdést
Hogyan és miért?
Mert úgy ragyog fel igaz arcát tartva
Végül mindennek tiszta fénye,
Hogy lelkünk legmélyén fogva tartja,
Szívünket némán alázatba hajtja.
Egyszer majd minden árnyék lehull rólunk,
Ha az élet igazsága zeng,
S azon a csengő üveghangon szólunk,
Ahogy kristályok vésett fala cseng,
S csupa békült, szelíd mosolyt szórunk.
Minden kérdésre végső felelet:
Egyetlen arca lesz az igazságnak,
S úgy, mint tavasszal sziromlevelek,
A lélek friss virága
A végső órán tisztán lepereg.
2003. szeptember
