Gyulladnak csaló, villanó fények,
Millió szeme virraszt az éjnek:
Betűk kattognak, bús szavak fakadnak…
Tarts meg Magadnak!
Legyen bár tiéd a világ kincse,
És utad is virágszirom hintse,
Ha téged talán mások is akarnak
Tarts meg Magadnak!
Hullanak könnyek? Rád szakad átok?
Életed immár sötétnek látod?
Elsodor vad ár, a felhők szakadnak?
Tarts meg Magadnak!
Omlanak sziklák, pusztulnak népek,
Pusztulnak rosszak, pusztulnak épek,
Polipkarja van a búnak, s a bajnak
Tarts meg Magadnak!
Sorsod legyen dús vagy elátkozott,
Napod kelőben vagy leáldozott,
Fejedre babér hull vagy eltaposnak
Tarts meg Magadnak!
Fedte testét hármas ércburok.
Az elárvult hűséges hunok
A folyónak medrébe vitték
Örök nyugovóra tetemét.
Múltak évek, hosszú századok,
Folynak, folydogálnak a habok;
Az utókor fárad, ás, kutat,
Ők megóvják híven titkukat,
És nem tudja senki meg soha,
Hol pihen az Isten ostora.
A világnak rendje néha torz,
Néha fáj az élet és a sors,
És érzem, hogy én is úgy vagyok,
Mint a régi, legendás halott:
Mély folyómederben, rajta sír,
Velem örök élet búja sír,
Megy fölöttem az idő vize,
S nem tud rólam senki, senki se…
Ti tudtok rólam, Apám és Anyám,
Pedig hamvatok már messzi jár.
