2021. április 9.

Ölel(és)

Ölellek.

Őrült szenvedéllyel

véresre harapom csókra nyújtott szád,

mintha mindig tudtam volna,

holnap már semmi sem bánt.

Mámortól megittasulva szívtam magamba

ezer meséd,

virágnyitó illatos tavaszok

vérpezsdítő énekét.


Szorosan ölellek,

mintha nem tudna elengedni

összefont karom,

öledbe hajt a tomboló vágy,

gyönyör ringat,

megcsillan szemünkben a fény,

mint hullámzó tengeren

lenyugvó napsugár.


Lágy érintésed megpihen szívemen,

lélekmarcangoló bennem a végtelen -

lesz-e majd folytatás,

ha ma véget ér a dal,

s az "álmodás".

Peter Gabriel - Don't Give Up (ft. Kate Bush)


2021. január 1.

Bakancslistáról kihúzva



Nem kell már mozgatni hegyeket,
a megoldatlan képletek
érdektelenek;
idősíkokban görnyedünk,
talán már nem is létezünk,
tucatnyi kölykünk szóvirág –
taposd
így teljes a világ –
szirmát hullajtva,
mocsokban, sárban,
elfonnyad szűz cédaságban;
ha majd forró könnyeid
jéggé kövülnek,
izmaid íjjá feszülnek,
émelyítő nappalok
görcsös éjszakákat szülnek,
az égre véss jelet –
lássa minden élő,
elvégeztetett.



2020. május 21.

Stáció

No lám
mindig csak adtál
most
sárga cédulával
szívedben
(zsebedben)
osonsz
a Kurca hídon

van még barát

ki féltve gondol rád
ki érzi mások nyomorát
a Golgota tizennégy stációját
veled szenvedi át

van még barát

mirhával kevert borral kínál
szenvedésed enyhítené
gyógyír még sincs a sebre
elvérzel kikeletre
szíved
ketté hasad

kikért áldoztad magad?

2019. május 9.

a Tiszán

Kicsit ülj a parton itt, lásd meg a csodát.
Halld a zenét. Vízcsobbanások odaát.

Látod? Felkelő nap fest aranyra tájat,
Pajkos szellő borzol vízre hajló fákat.

Egy kicsi rigó fütyül rügyező ágon,
Partifecskék fészke még elhagyott várrom.

Nézd, ott! Bárányfelhők táncolnak az égen,
Szoknyájuk csillan a folyónak tükrében.

Fodrozódik a víz, kishalak játszanak,
(Vannak tündérek is, most még nem látszanak.)

Tavasszal tombol, tarol, nyáron megpihen,
Évszakonként változik, mégsem idegen.

Vízcsepp milliárdja élteti, duzzasztja,
Horgászok ladikját vidáman ringatja.

Mennyi, mennyi élet e hatalmas csendben,
Titkaikat meglásd, eléd hozzák egyszer.



2019. április 16.

Tegnap(ok)

Ma is úgy volt,
mint tegnap.
Nyújtóztál az ágyban,
papucsba léptél
s a fürdőszobában
politikai helyzetet
vitattál, - magaddal.
Forró volt a kávé,
hideg a reggeli,
"meleg van - mondtad -
nehéz napom lesz estelig
nem kell pulcsi,
hol a kulcs,
láttad-e a jegyzetem"
- nem néztél rám -
csak soroltad
mennyi a gond
s minden nap
egy őrület...
"csók majd jövök"
csuktad az ajtót
magad mögött...
... én fázom...
mindig jobban fázom
a lelkem didereg
nem lesz több kikelet
 - fekete varjak
takarják a napot
esőben táncolok -
a hosszú forró nyár
álom csupán
a napok fogynak
a múló idő dagad
elveszett a holnap
minden mában
dermesztő fájdalom
a meggyalázott
tegnap



2019. április 4.

Homokóra

szavakat szőttél
mint hálóját a pók
kerekre-szépre
csillant benne
Isten igéje...

  • könnyezek ne lásd

vívtam szüntelen
halálos csatám
izzóra szított ereken
átzúduló miértek
hígították  vérem

  • hallgatok ne halld

hiányod lidérctűz
perzselő gyilok
elfogyok holnapra
mint homokórában
a lecsorgó homok

2019. március 14.

Utolsó bűn

Riadót dobol bennem a vér.
Szívemben kongó elejtett szavad
dermedt joker pillanat.

Ne sajogj, ne fájj, 
tégy úgy
mintha lenne még 
remény. 
Éreznünk kell
virágzó májusok 
bódító varázsát,
a zuhanni vágyók 
könnyű halálát,
az utolsó bűn 
feloldozását.

Az elmúlás pokoli árama ráz.
Egy vibráló álom, nappalba
lopódzó hazug önáltatás.

2019. március 8.

Érintés nélkül

Lassan múló, gyötrelmes idő
ami a miénk lett.
Szeretlek így,
még ha gyilkol is hiányod,
ölellek, amikor fázom.

... érintelek.
Gördülnek könnyek,
dallama van
ennek a gyönyörnek.
Hullámzik benne a bánat,
ritmusa lüktet, éltet a mának.
Mikor a nap pirkadatkor
csókolja a földet,
hiányod is éltet,
s az alkony ha éjjelbe olvad,
az álom fénytengerén túl,
örökkévalóan,
csillagszemedben elveszek -
a halálhoz vagyok csak közelebb -
és fázom, mindig fázom,
de soha, soha nem bánom,
hogy így szerettelek.



2019. február 25.

Elfutó percek

Ne jöjj, ne jöjj bolyongó kedvesem,
vészjósló vihar tördeli az ágat,
véres felhő kúszik szerelmedre,
szűkölő hiányod szüntelen árad.

Ami elmúlt, rejtsd hét ajtó mögött.
Nincs már kérdés, a szavak is apadnak.
Illatos kertedben ezüstözött
szirmú órák és percek után baktatsz.

Nem gondolok gyémántragyogásra,
ölelő karok bűnéből feloldlak,
némaságod titokzatossága
omló bástyája halandóságomnak.

2019. február 12.

Ad abszurdum

Fekete angyal suhan fölöttünk,
kivont kardjára tűzve az idő,
végtelennek álmodott örömünk
vércseppekben széthulló miliő.

A fecskék fészkében denevérek,
Picasso zöldre fest egy hallgatást,
cinkos mosolyomba rejtenélek,
de Vénuszon keresel vadcsapást.

Sarud foszlott, társaid csillagok,
a Hold és Föld között bolyongva jársz,
alant vörös rózsakert illatoz' -
vándormadár szívvel hazatalálsz.

Lélekgyermeked álmatlanul sír,
szavaid mohón magába szívja,
édes betűd csoda-csöpp elixír:
szomját, vágyát, éhét csillapítja.

Fekete angyal suhan fölöttünk.
Az időt kivont kardjába fűztem,
végtelenbe ébredő gyönyörünk
hamuvá porladt az izzó tűzben.

2019. február 6.

Mérföldkövek

Látod, egy mérföldkövön túl vagyunk,
szemünkből itt kihunytak a fények,
ígérted, tavasszal majd szárnyalunk,
szívünk egy virágos réten ébred.

Éjjel csalogánytrillát hallgatunk,
s öntudatlanul meséket szövünk,-
holnap talán már meg is halhatunk-
izzón, lázban égve ölelkezünk.

Szerelmünk rejtőző varázsa csönd,
csillagragyogásba szőtt képzelet,
kéz a kézben sétálunk odafönt,
s elfelejtjük e rongyos életet.

Léthé medrében habzsolunk gyönyört,
méhviasz létünk a nyárba merül,
könnyben fogadkozunk, dalunk öröm,
holnap árva tücsök sem hegedül.

Látod, kedvesem, fényévek múltak,
őszünk - ha volt -, lehulló pillanat,
korhadt fákról fagyott varjak hullnak,
végtelen álmunk mára szétszakadt.



2019. január 21.

Ébredés

Jöttél dallal, tánccal,
rozsdás láncaiddal
béklyóba zártan,
súlyos terhedet cipelve,
élő-halottat ébresztve,
valóságból kirekesztve.

Nem hiszek senkinek,

nincsenek istenek,
kik holtakat
élővé tegyenek.
Glóriában látni a világot
hazug illúzió,
színes látomásban.

Nem hiszek. Senkinek.


2019. január 15.

Világra vak

Dermedt csendben
percek ütemei dobolnak füledben:
ölelj, ölelj, ölelj még.

Szeretni jöttél, te világra vak.
Mákony szavak míg bódítanak
szállsz, magasra fel, s lehullsz zihálva.

Arcodon a ráncok őrült tánca
életfolyó tajtékzó násza,
nem fékezi kezek simítása.

Könnyeid árokban poshadó víz,
tisztánlátás nélkül élni sem bírsz.
Közömbös a Jóság, szeretni kín.

Dermedt csendben
percek ütemei dobolnak füledben,
ölelni félsz.




első verzió: 

dermedt csendben
percek ütemei
dobolnak füledben
ölelj ölelj ölelj még...

szeretni születtél
te világra vak
mákony szavak
míg bódítanak
szállsz magasra fel
lehullsz zihálva
arcodon a ráncok
vad vonulása
áradó folyók
pusztítása
nem fékezi
kezek simítása
könnyeid árokban
poshadó víz
közömbös a jóság
szeretni kín... 
tisztánlátás nélkül
élni sem bírsz

dermedt csendben
percek ütemei
dobolnak füledben... 
... ölelni félsz

2019. január 3.

egyenesek

szeretem az egyeneseket
mint a talpfára fektetett sínek
ahogy futnak a végtelenbe
s hiszem, találkoznak egyszer

szeretem az egyeneseket
a szemembe fúródó tekintet
összeköt, lelkemig hatol
s hiszem, a pillanatban oltalom

szeretem az egyenesre
simított görbe gerinceket
szilárdan állnak, féltőn,
átfényesednek a bőrön...

és a fényesség átható zápora
sötét gyarlóságunk lemossa

2019. január 2.

Főzőcske - Vox konyha

Betegen esnek ágynak
vas-izmú szétszórt igék,
módhatározók s jelzők,
már mindegyik fertőz.

Betűk alatt csontkupac
rajtuk szó egy szál se',
eszeveszetten kutatsz,
állítmányod áll-e !?

Igét és kötőt rántasz,
kevered a mártást,
az axiómád száraz,
kisült virágágyás.

Futsz a másik kertbe,
szedsz metaforát frisset,
nyelved hegyén hasonlat,
epigramma hasogat.

Gyomrod korog,
fél sorban is elmondhatod,
de egészben létezel,
részletekre éhesen.

Elcsépelt közhelyek
fűtik a tűzhelyed,
mellőznéd a skicceket
a faszenet spricceled.

Nem kell most a rondó
ételed elrontó,
a koriambus közömbös,
minden más göcsörtös.

Elég lesz egy jambus
sietsz, vár a campus.
Dante tercinája
hab lenne a tortán,

fertőzi a haiku
az most egy új járvány
Ha kicsit odaég is,
slam poetry! - döntesz mégis.

Drámát élsz át, élezel,
rímek nélkül fényezel,
egy ballada kompliment,
farce is lesz, annyi szent!

Iszol egy bögre vizet,
nasizol friss szonetteket,
szánod-bánod bűnödet -
ennyit mégis érdemelsz,

... és már nem is éhezel.



szerkesztői ténykedésem utolsó hetére emlékezve, csöppnyi élcelődéssel. :)

2018. október 30.

elvégeztetett

bakancslistáról
kihúzva... nem kell már
mozgatni hegyeket
a megoldatlan
képletek
érdektelenek idősíkokban
görnyedünk
talán már
nem is létezünk
tucatnyi kölykünk
szóvirág - taposd
így teljes a világ -
szirmát hullajtva
mocsokban sárban
elfonnyad
szűz cédaságban majd ha
forró könnyeid
jéggé kövülnek
izmaid íjjá feszülnek
émely' nappalok
görcsös éjszakákat
szülnek
az égre véss jelet
lássa minden élő
elvégeztetett

2018. október 16.

Feledés

Glóriát vont köréd-föléd
minden kósza gondolat,
képzelet növesztett vállaidra
széttárt ívű szárnyakat.

Belém maró eltévedt 
szavak tiporták a vágyat
feledés poros polcára tettél
mint egy apró tárgyat.

Letettél lassan, lágyan,
mint kiolvasott könyvet, 
amely pillanatnyi örömnél, 
ma sem nyújtott többet.

2018. október 10.

stádium

Istenem vagy
és keresztem
percenként
dobbanva
szívemben
tehetetlen
fájdalom
irgalom
az utolsó fény
szememben
könnytelen
emlékezés
szelíd alázat
ha lehunyt
pillámon
keresztül
látlak
konzisztens
stádiumban
az éjembe
merült álom
amikor fáj
a reggel
s elvegyülök
a csenddel
egy ezer
sebből
vérző
révült
világ-
ban.

*

(és a megnyesett változat)

Istenem vagy
és keresztem
konzisztens
stádiumban
az éjembe
merült álom
amikor fáj
a reggel
s elvegyülök
a csenddel
egy
ezer sebből
vérző
révült
világban.


2018. augusztus 27.

bódult angyalok

voltál
nyíló tavaszban
lágy fuvallat
felhevült testet
hűsítő
hitetlen szerető

voltál
tűzszirmú nyárban
körém lombosodva
csillogó tested ölelve
sóhajjal bezáródó éj
ellobbanó szenvedély

voltál
késő őszben
éji lámpásom
csillag a fák hegyén
hajnalomba hulló 
száraz falevél

virágokat fonnak-szőnek
bódult angyalok
te és én 
a végtelen csendben 
együtt  is
egyedül vagyunk

2018. augusztus 25.

ajándék

álmainkból kirekedtünk
mélyhűtött érzések
ködpárája lettünk

forró hevülésünk
a mámoros percek
végtelenbe vesztek

túlélő ölelésünk volt
kápráztató játék
ritka halálos ajándék