vészjósló vihar tördeli az ágat,
véres felhő kúszik szerelmedre,
szűkölő hiányod szüntelen árad.
Ami elmúlt, rejtsd hét ajtó mögött.
Nincs már kérdés, a szavak is apadnak.
Illatos kertedben ezüstözött
szirmú órák és percek után baktatsz.
Nem gondolok gyémántragyogásra,
ölelő karok bűnéből feloldlak,
némaságod titokzatossága
omló bástyája halandóságomnak.
