ami a miénk lett.
Szeretlek így,
még ha gyilkol is hiányod,
ölellek, amikor fázom.
... érintelek.
Gördülnek könnyek,
dallama van
ennek a gyönyörnek.
Hullámzik benne a bánat,
ritmusa lüktet, éltet a mának.
Mikor a nap pirkadatkor
csókolja a földet,
hiányod is éltet,
s az alkony ha éjjelbe olvad,
az álom fénytengerén túl,
örökkévalóan,
csillagszemedben elveszek -
a halálhoz vagyok csak közelebb -
és fázom, mindig fázom,
de soha, soha nem bánom,
hogy így szerettelek.
