Csak a csend maradt,
a virágzó cseresznye ág,
a fáknak ritka lombja,
az üres hintaágy.
A tejút íve,
a fénylő telihold,
szemeid csillogása,
izzó hajnalok.
Csak lázas sóhajod
mi itt maradt nekem,
párnámon egy illat,
s remegő szíved.
Boldog mosolyod,
mikor szállsz-zuhansz velem,
a hangod, mely hívott szelíden.
A páncélba zárt szenvedély,
ezeregy éj, az elárvult magány.
Csak a pillanat maradt.
A léted, a lényed
- mely enyém sosem volt -,
Tiéd a jövő, enyém a múlt.
Csak egy villám,
- mi átjárta minden porcikánk -
s kicsorduló vágyainkkal
a végtelen halálba
hullt.
