Nézek a robogó vonat után,
szememben titkolt gyengeségem
legördül arcomon…
fáj…
… sose bánd…
túl sok a "nem lehet"
határt szab az ész,
a szív magánya
megremeg,
átjárja érzékeimet
a láng,
imbolygó árny
suhan
fényed után
és nincs segítség,
- mint mikor
gyomrod kikezdi az éhség,
és egy falat kenyér
elég -,
a kín átjárja
minden porcikám,
az idő rozsdája lepereg,
egy szó…
mégsincs vigasz,
a vonat robog veled…
a vészféket meghúzni
nem lehet,
… sose bánd…
… megyek
az ész és a szív gyilkos játéka
vérző sebeket ejt lelkemen,
- utoljára öleltelek -
jöttél,
elengedtelek.
- nincs értelme küzdeni -
tudod te is… tudom én is…
nem kapok levegőt…
egyedül vagyok…
megyek…
Távoli vonatfütty olvad a csendbe,
évek gördülnek lábaim nyomán…
esti szellő ölel,
- éleszti érzékeimet -,
a fák lombja fülembe susog,
vállamon egy bogár hagy nyomot,
a nyugvó nap lágyan simítja gerincemet,
virágszirom pihen mellemen,
és az ég túlsó peremén
felbukkan a Hold.
Véget ért az út.
…
