halk esőcseppjei
verik a lelked
bezárt ablakát
és nem érted meg
te sem soha,
e szürke gyöngyök
szomorú dalát.
Lágyan peregnek a
bús csendes cseppek
végig csókolják
a hideg üveget, de
résre lelni, lelkedig
hatolni az én szavamnak
soha nem lehet.
Csendes őszi eső,
semmibe hulló könny
az én szavam,
bús álmot álmodó
szürke felhő
vagyok magam.
Kacagó napsugár
a mások nevetése
én neked csak
könnyeket adok…
simogatják
a hideg,
csukott ablakot.
