Mélybe zuhanva a lelkem,
Harcot vív veled, elesten.
Égető csókkal dajkáltál,
Majd semmibe lökve játsztál,
Te sem tudtad már, mit teszel.
Emeltél karodba lágyan,
Képzeleted én vigyáztam,
Imádtál - és elhibáztam.
Volt egy álmom valóságos,
Nem éreztem, hogy halálos
Elvesztünk és jössz velem.
A káprázat tengerében
Már azt hittem ez a végzet,
Egy gondolat megigézett.
Sosem vársz és én sem várlak,
Mégis van mi összezárhat,
A szavad hív, megalázhat,
Mindent tűrni, mégsem lenni,
Egy kicsit kell még szeretni,
S hiszed, hogy már nem fog fájni.
Magamra hagysz, én nem hagylak,
Kiálts ki hát most zsarnoknak,
Így kellesz még, így akarlak.
A végtelen gyilkos éjben
Itt vagy velem és nem félek,
Látod: semmiséget kérek.
Így akarlak ilyen lágyan,
Vagy érzéket zaboláztan,
Csak még szeress, nincs más vágyam.
Rólam "képet festesz" bátran,
Nálad lesz keretbe zártan,
Én csak az álmunk őrizem.
Ennyit kértem, s ennyit adhatsz,
Álmodban még itt marasztalsz…
Ébredj! - az álmod megtagadtam!
