Kulcsod fordult a zárban,
nyitottad rozsdás kapum.
Pajkosan hívtál játszani,
messzire dobva vértjeinket,
futottunk végtelen réteken át,
forrásvizet ittunk egymás kezedből,
táncoltunk hamvaszöld mohán.
Pillanatba sűrített vággyal
égtünk és olvadtunk
az éj bársonyába,
s gyönyörtől kifulladva,
mezítelen hulltunk a fűre,
bűneink terhe mellett
ébredtünk új derűre -
izzó nyarat várni,
semmitől nem félni,
rozsdabarna őszben
már tavaszt remélni,
"a játszótársam,
mondd, akarsz-e lenni?"
Nem kósza álom volt,
régen megszerettelek,
hangod most is hívogat.
Nefelejcs szirmait
szórtad elém
és nem mondtad el
a játékszabályokat.
