nyugodt a táj
szél sem rebben
a távolban
egy fénylő csillagot
keres szemével
ott találkozott a szenvedéllyel
álmodott szeretett
egy érzésért a lelkét adta el
szép volt a dal
nyíló szavak...
mint madarak késő ősszel
elszállt a szó is
egy végső öleléssel
poszáta cserreg messzi fűzfaágon
szíve végül megdermed
a fagyos hiányon
