A gondolat neked szóljon,
mint két ölelő kar, rádfonódjon,
ne fojtson meg és ne szeressen,
csak amíg élsz, mindig kövessen.
Kísérjen, amíg hazaérsz,
legyen veled, ha valamitől félsz,
simítsa lelked, vigasztaljon,
ha mást szeretsz, már ne nyomasszon.
Ne érezd, hogy most hiányzol,
a pillanat is elmúlik százszor,
gondolatom óvja léptedet:
mindig lesz, aki téged szeret.
