fájdalom ölel át,
kicsavart gerincemre
szögezted
hulló
csillagaid
sugarát.
Félkómában
fekszem a fűben,
köröttem
pitypangtenger virít,
sárga tűszirmai
bevérzik lelkemet,
míg égre rajzolom
sziluettedet.
Ki nem mondott
szavaid öncsonkítanak,
szürkére festetted
piruló arcomat,
könnyelmű csomót
kötöttél
két megoldás és
egy ölelés között,
amikor téged
magány üldözött.
Már csak a dermedt
tudat kínoz minket,
tegnap, vagy most kerestél,
holnapra minden mindegy.
Görbítetted az egyenest
- legyen a sors hozzád kegyes -
látod, ma már fénysugaras
tavaszodba őszülök,
kesernyés, sós ízzel a számban
csendesen halni készülök.
