mint ezeregy mese szövődsz elébe.
Még hideg van, fázom, itt vagyok mégis,
fényévre vagy, mint távoli Nemezis.
Nyitott ablakon szűrődik a zene,
igézet, titok, lobbanó láz heve,
veszélyes varázs, végtelen ős-jelek,
cikázó, hullámzó, lassú ütemek.
Csillogó szép szemed, huncut mosolyod
ezüst Hold fényén át elém gomolyog.
Nem létezésed szívdermesztő csendje
már lélek-halál, s nem a világ rendje.
Hamvadó zsarátnok lett minden szavad,
nagyon fáj, szívem atomokra hasadt
... kitárt karod előtt felhő kavarog,
indultam feléd. Tejúton ballagok...
2018. 04. 02. Telihold-éjjel
