Holdat csodálni s lesni csillagokat,
Hinni szerettem nem múló varázsod,
Mindent szerettem ami te vagy.
Kietlen puszta volt a lét nélküled,
S te nőttél bennem mint a szürkület.
Lassan éjszakává terebélyesedtél,
Mindent beborító sötét egem lettél.
Kezdtem elveszni ebben a magányban,
Sötét, hideg éj vett körül mindenütt,
S ha néha lélektársamra találtam,
Hittem a szabad időben, a csodában…
…
De elegem van ebből a világból,
Hol hiányod már térdre kényszerít,
Emberi nyelven nem tud szólni senki,
S az őszinte szó is időbe zárt semmi.
