Keserű szégyen festi most az arcom,
A csukott, sötét ablakon át
A végtelen éjbe tekintve
Láttam szemed csillogó sugarát.
Kétségek és félelmek adták e pírt
A holnapnak nincs már ígérete
Lelkem reszketve öleli a csendet
Vágyódva olvadok eggyé vele…
Most sólyomszárnyakon szállok feléd
Az alkony csókjával ébresztelek,
Lángoló tested könny-patakba mártom
Örömünk nem hallja senki meg.
Csillagos ég a vágyott menedékem
Hajnali csend, mely lágyan átölel…
Átsuhan forró leheleted rajtam
Karom simogatón megölel…
Törött gondolat sebzi fel szívem
Lelkemre hull bénító magányom
Egy madár rikolt a rojtosodó éjbe
Elviszi a csendet, a holnapot, az álmom.
