Lelkek és süppedt sírok között,
Kószál benned a gondolat,
Mely nap-nap után meggyötör.
Szívedben vágy, -halotti csendben,
Agyad tompán zúgva zakatol,
Keresed a csendes menedéket,
Múlt tüzében egy emlék jajong.
A nappalt hívod és az éjt,
Az árnyékot s a fényt,
Az erdők illatát vágyod
S örök tavaszt a horizont fölé…
Vándorolni halvány csillagon,
Válni részévé könnyű messzeségnek,
Hold sarlóján hintázni éjjel
S magasan járni meg mélységet.
Tiszta forrásból oltani szomjad
Becézgetni tarka vadvirágot...
Hajnali harmatban fürdetni arcod
S kerülni az embert, mert lelkedbe gázolt.
Keresed a csendes menedéket …
Sós csillag könnyek marják végig arcod,
Jeges szél metszi fedetlen fődet …
Ne add fel a reményt, ha rád tör a holnap!
2004-03-08
Egy titkos éj
Tegnap minden sár volt még, lucsok,
s ma virradóra szellő-fürge törpék
csodát csináltak: szirmokat kacagtak
és hópehelyként vígan szétsöpörték.
Mezőre, rétre, jéggel vont tavakra,
hogy lágyan paplan nőjön mindenütt,
s álom-sípokként zengjenek az erdők
amint a Hold, fény-ujjával leüt.
Egy tündér jár most éjszakánként,
nagy csendben, átlépve szirteket,
s a gond-nyomott, sötétlő hegytetőkre,
ezüstcsillámú leplet hinteget.
Egy kis manó is jár még éjszakánként,
s hol beteg, lázas szívek alszanak
halkan megáll, szeméből fény patakzik,
mint békés, kedves ringató szavak.
Álommanók, tündérek járnak éjszakánként
s hol jégbe-dermedt álmok várnak, ott
halkan megállnak, szemükből fény sugárzik,
s elvisznek magukkal minden bánatot.
